2016. július 21., csütörtök

Balaton-felvidéki tekergés - 2. rész

Irány a Badacsony kőtengeri megállóval

Reggel a sátor hamar kidobott minket, gyorsan szauna lett belőle a napon. Rövid reggeli után összeraktuk a bicajos holmikat és útra keltünk Mencshely felé. Sötétedéskor nem láthattuk, hogy az utat szinte végig piros pipacsok szegélyezik és érdekes kontrasztot képeznek egy jó darabon a sárga repcefölddel.


Repceföld és pipacsok a Balaton-felvidéken
Repceföld

Mencshelyi katolikus templom a Balaton-felvidéken
Mencshelyi templom

Mencshelyen megálltunk megnézni és lefotózni a katolikus és a református templomot. Szerencsére egymás mellett vannak, közel a főúthoz. A templomok szomszédságában egy szépen felújított régi házat csodáltunk meg. Aztán meg se álltunk Köveskálig... Zánka felett van egy kis elkerülő út a szőlőkön keresztül, utána kicsi mászás jön, de utána kellemesen hullámzó lesz az út. Ezzel meg is érkeztünk a Káli-medencébe. Köveskálon kávézni szerettünk volna, de kiderült, hogy korán érkeztünk és egy étterem se volt nyitva. Továbbtekertünk Mindszentkállára. Az első vendéglő, ami szembejött, nem volt szimpatikus, később találtam is róla egy nem túl bizalomgerjesztő írást... A  falu közepén az Eszter Panziónál álltunk meg. Én jeges kávét szerettem volna, ami nem volt az itallapon, de megoldották. Kaptam tejeskávét lehűtve jégkockákkal. Tökéletes megoldás a nagy melegben.
Kis pihenés után biciklire pattantunk és megcéloztuk a kőtengert. Az elején van egy szikla a fák árnyékában, én azt elfoglaltam. Egy darabig ott pihentünk, de aztán körbejártunk a helyet. Azt hiszem, ekkor találtuk ki, hogy éjszaka vissza kéne ide jönni és holdfényben fotózni... Visszafele felmentünk a töttöskáli templomromhoz. Szép hely, jó onnan a kilátás a Káli-medencére.


Tigris plüssállat a szentbékállai kőtenger szikláján
Tigriskével elfoglaltuk a sziklát

Töttöskáli templomrom a Balaton-felvidéken
Töttöskáli templomrom

Tekertünk tovább Káptalantóti felé, ahonnan Nemesgulácsnak vettük az irányt. A két falu közötti szakasz érdekessége, hogy a Szent-György hegyet, a Gulácsot, a Csobáncot és a Tóti-hegyet láthatjuk körben.
Badacsonytördemicen megálltunk a Pintes borozónál. Melegszendvics megint volt, így az lett az ebédünk. A badacsonyi borok nagyon finomak, nekem a muskotályos a kedvencem. Innen vidáman folytattuk az utunkat... Hogy a bor miatt, vagy azért, mert egy kis emelkedő után lefele lehet száguldani, az jó kérdés.


Ebédidő


Fel a Hegyestűre, de előtte még egy kis Káli-medence

Káptalantóti után lehet Kékkút fele lefordulni. A falu határában van az ásványvíz palackozó üzem és mellette egy kút, ahol boldogan megtöltöttük a kulacsokat hideg vízzel. Ekkor még nem sejtettük, hogy Kővágóörs után lesz egy hosszú, napos egyenes szakasz... A falu előtt megnéztük a mosóházat. Régen a falu asszonyai ide jöttek ki, hogy kimossák a szennyest.
Aztán jött a napozás Köveskálig. Persze, az út szép, jó látni, ahogy haladunk a Hegyestű felé. Úgy gondoltuk, hogy az időbe még belefér, hogy felmenjünk a Geológiai Bemutatóhelyhez. Megérte, az egész Káli-medencét látni lehet a hegytetőről.


Káli-medence a Hegyestűről a Balaton-felvidéken
Káli-medence a Hegyestűről

Visszafele Szentantalfán álltunk meg inni egy kávét. Kezdtünk fáradni a nap végére, és még hátra volt a mászás Nagyvázsonyig. Legközelebb inkább a Balaton-parton táborozunk le, hogy nap végén csak gurulni kelljen. A mászásnak is van előnye, jobban körül lehet nézni.

Másnap...

még melegebb lett, és eszméletlen fáradtak voltunk. Délelőtt csak a nagyvázsonyi várig gurultunk, mert azt is meg akartuk nézni közelebbről. A termeiben kellemes hűvös volt, sok időt töltöttünk ott. Aztán visszamentünk a kempingbe és a vizes blokkhoz vezető folyosón rendezkedtünk be... A meleg nagy úr, kerestük lehetőséget a hűsölésre. Csak akkor mozdultunk, amikor nem lehetett tovább halogatni az ebédet... A vár előtt van egy panzió, ahol hamburgert is lehet enni. Jól választottunk, a kaja finom volt, a társaságra se lehetett panasz... A szomszéd asztalnál egy túramotoros pár ebédelt. Indulás előtt a férfi azt mondta a nőnek: "gyere csirkebéka, indulunk!" Én a csirkebéka szót még nem hallottam, de kibírtam röhögés nélkül, amíg hallótávon kívül kerültek.


A nagyvázsonyi vár háttérben a Kab-heggyel
A vár - háttérben a Kab-hegy 

Pálos kolostor romja Nagyvázsony mellett
Pálos kolostor volt régen, most jókat lehet itt kirándulni

Kaja után a temetőn keresztül elmentünk a Pálos kolostorhoz, ahol folytattuk a pihenőnket és a csirkebéka szót továbbra is mulatságosnak tartottam... Olyan öt körül viszont muszáj volt összekaparni magunkat, mert asztalt foglaltunk a Kővirágba Köveskálon. Az eredeti terv az volt, hogy biciklivel megyünk, de inkább a zuhanyt, átöltözést és az autót választottuk.

Vacsora és kőtenger

A Kővirágban nagyon finom vacsorát ettünk. A meggyleves hűsítő volt, a kacsacomb meggyes párolt káposztával és polentával tökéletes, a madártej a végén igazán édes és vaníliás, a tojáshab olyan könnyű, mint egy felhő. Oké, befejeztem, de az jelent valamit, hogy több, mint két év után emlékszem az ízekre.


Éjszakai kilátás a töttöskáli templomromtól Badacsonnyal és Guláccsal
Éjszakai kilátás a templomromtól - Gulács és Badacsony látszik, az tuti

Nem photoshop, helyben kellett sokat ugrálni és fejlámpát kapcsolgatni

Nem akartuk kihagyni az éjszakai kőtengert, ezért Szentbékállára autóztunk. A töttöskáli templomromhoz felsétáltunk, éjszaka is gyönyörű. A kőtenger izgalmas látvány a holdfényben, van benne valami földöntúli. A nagy, krokodil sziklára is felmásztunk. Mivel nem volt tele turistákkal, így csak a mienk volt, fotóztunk sokat. Mikor elfáradtunk visszamentünk az autóhoz és örültünk, hogy nem biciklivel jöttünk... Akkor valószínűleg ott alszunk a kőtengernél.


Tigriske a Hegyestűvel

A következő részben az utolsó balaton-felvidéki nap jön, Vászollyal és Dörgicsével. :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Real Time Analytics