2018. június 17., vasárnap

Bicajozás a Homokhátságon

Rég nem írtam erre a blogra, de úgy döntöttem, újra előveszem. Tavaly kevesebbet bicikliztünk a túrázás mellett, és többet foglalkoztam túrabloggal, valamint a fotózással. Áprilisban elkezdtem Mórahalmon dolgozni, így sikerült újra felfedezni a Homokhátságot, amiben sokat segít, hogy az 55-ös út mellett van bicikliút, egészen Bajáig el lehet tekerni rajta Szegedről, egy autópálya felüljárónyi megszakítással...

Röszkén
Röszke és a Bivalyrezervátum között

Bivalyok és Mórahalom

A bivalyrezervátum továbbra is megunhatatlan. Rengeteg a vízimadár, ha pedig szerencsénk van, akkor a bivalyok is a kilátó közelében bóklásznak. Múlt pénteken délelőtt jártunk arra. Onnan Mórahalom kb. 5 km, ott úgy döntöttünk megérdemlünk egy-egy sört, meg egy kávét a Négyes Vendéglőben. 

Legelésző bivalyok

Kávézombi egy söréből kettő lett, de addigra meg már 10 perc volt hátra az ebéd menü elkészültéig, így meg is ebédeltünk. A pincérek a Négyesben régi vágásúak, azelőtt kitalálják, mit szeretne az ember, hogy kigondolná. Kávézombi nem is gondolt második sörre, amíg meg nem kérdezte a pincér, hogy kér-e. Szeretek ott enni, háziasan főznek, az adagok tisztességes méretűek, és a levesek nagyon jók. 

Tigriske szervíroz

Tovább az 55-ösön, aztán Öttömös

Mivel az idővel kicsit megcsúsztunk, így nem mentünk be Ásotthalomra, hanem egyenesen Öttömös felé vettük az irányt. A bicikliutat jól megcsinálták, gyorsan lehet haladni. Aztán elértük az elágazást... Az az út viszont rémes volt. Legközelebb fordítva csináljuk ezt a kört, mert a másik sáv jobb állapotúnak tűnt. Öttömös pici falu, leginkább a júniusi Spárga Fesztiválról ismerik. Ezen a környéken spárgát termelnek, amit Ausztriába, Németországba visznek ki. 


Öttömösön 70 éve működik önkéntes tűzoltó egyesület

Ruzsáról vissza az 55-ösre

Öttömös után erdős rész következett, kellemes is lett volna, ha az út állapota jobb. Ruzsa felé változatos a táj, vannak erdők, szántóföldek, mezők. Egy útszéli keresztnél álltunk meg fotózni. Az ilyen kereszteket családok, közösségek állították, fogadalomból, hálából vagy valamilyen tragédia emlékére. A kereszteket kis kert övezi, amit kerítéssel választottak el, ez emlékezteti az embert arra, hogy szent helyen áll. A férfiak régen megemelték a kalapjukat a kereszt előtt, a nők keresztet vetettek.

Útszéli kereszt Ruzsa határában

Zákányszékre nem mentünk be, egyenesen az autópálya hídjához mentünk, eléggé elfáradtunk, ez volt idén az első nagyobb túra. A híd nem a környékbeli bicajosok kedvence, mert a bicikliutat kispórolták, így az út szélén kell tekerni, meg a közepén, mert az egyenesen haladó sávban érdemes maradni. A reptértől a helyzet annyit változott, hogy még keskenyebb bicikliúton lehet menni, és nagyobb fűcsomók vannak. Ez és a híd lehet, hogy sokakat rettent el attól, hogy felfedezzék, mi van 55-ös út mellett fekvő településeken.

Viharos Mórahalom

Tegnap délután kissé borongós időben vágtunk neki a Röszkére vezető útnak. Dél felé elég határozottan beborult, Szentmihályon már hallottuk a dörgést, de úgy láttuk, hogy a vihar párhuzamosan halad velünk. Ekkor elvetettük azt az ötletet, hogy Ásotthalom felé megyünk, akkor legyen inkább Zákányszék-Zsombó. A bivalyrezervátumnál nem sokat időztünk, egyre határozottabban láttuk, hogy áll ránk a vihar. Mórahalmon akartuk eldönteni merre... A Rétesháznál megálltunk enni, és radart nézni. (A rétes nagyon finom még mindig.) A radar nem mutatott sok biztatót, és a szél se tetszett, így ismét a Négyesben kötöttünk ki. Jól döntöttünk, mert a sör felénél se tartottam, amikor leszakadt az ég. A víz elárasztotta az utcát, a biciklik is vízben álltak. Szerencsére, mire indulhattunk, elfolyt a víz, így nem mezítláb kellett visszaszerezni a bicajokat. Egy bácsi a vendéglőben azt mondta, '84 óta nem látott ilyen vizet. 
Visszafele a bivalyrezervátum kilátójában néztük meg a naplementét, így sötétben tekertünk vissza Szegedre. Legközelebb tényleg bevesszük Zsombót... Vagy Ásotthalmot. Amerre épp nincs vihar. 

Vizibicikli


Sok dolga volt a tűzoltóknak
Naplemente
Erre mentünk, 104 km volt

Real Time Analytics